Folklór-kalendárium címmel indít útjára egy újabb sorozatot a Honvéd
Táncszínház és a Nemzeti Táncszínház. A sorozat nem titkolt célja, hogy
elmúló, letűnőben lévő hagyományainkról, jeles napi szokásainkról
teljesebb, élőbb képet kapjanak a nézők; elsősorban a műsor
célközönsége, az általános iskola felső tagozatosai, illetve a
középiskolások.
Az eddigi, néphagyományokat bemutató műsorokkal
ellentétben, nem csupán a magyar népszokásokkal ismertetjük meg a
közönséget, hanem bemutatjuk hazánk soknemzetiségű népének hagyományos
táncait, dalait, öltözetét, nyelvét és nemzeti szokásait. Érdekes, hogy
a naptári ünnepekhez kapcsolódó szokások nagyfokú hasonlósága mellett
szinte minden nép megpróbálta a csak rá jellemző jellegzetességeket is
megőrizni.
E letűnt világ üzenete lehet számunkra; hogy szokásaik
különbözőségét ugyan megőrizték ezek az évszázadok óta egymás mellett
élő népek, de együttélésük mindig békében zajlott, tiszteletben tartva
egymást, elfogadva a másik hagyományos szokásait, kultúráját.
A
sorozat első része a tavaszi ünnepkör; a farsang végétől egészen május
végéig tartó időszakot öleli fel, Táncoló tavasz címmel.
Asszisztensek: Appelshoffer János, Hajdú Flórián, Sánta Gergő, Tompa Attila, Valach Gábor, Zámbó István, valamint Sue Foy mv.
Néprajzi Szakértő: Felföldi László
Archív filmek: Sztanó Hédi
Zene: Árendás Péter és a Söndörgő Együttes
Fotó: Korniss Péter