Szellem a spájzban

Amikor a tizenkét éves Gábor Sára megcsókolta a szenesembert és arcán egyszerre árulkodott a pír és fekete szénpor, Gábor mama kifakadt: ez a lány rossz véget ér! Miről is szólhat innentől egy rebellis, egy született lázadó élete, mint hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét…
Kilenc férj, ennél sokkal több szenvedélyes szerelem, a „leghíresebb magyar” titulus… Nem kevés egy pesti kislánytól! De vajon ennyi lett volna Gábor Zsazsa? Hasonló szépségű és nála jóval tehetségesebb színésznők közelébe sem kerültek annyi pompának, fénynek, gyémántnak, amennyi neki jutott – vagy amennyit ő megszerzett magának. Mi volt hát a titok, a fegyver, a faktor, ami izgalomban tartotta a század mágnásait, uralkodóit, bohémeit?
Ráadásul nem is volt egyedül, mert három másik gyémántasszony csillogott mellette: a két nővér és a mama. Együgyű szépségek vagy tudatos végzet asszonyai?